Őszi csirkemell sütőtökös krumplipürével



Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a főétel az évbúcsúztató-évköszöntő vacsorán, úgy gondoltam a végén, hogy fel kell avatni az új mázas kacsasütőmet, ha már egyszer megvettem. A kacsát ugyan nem mertem bevállalni ünnepi vacsorának, mert nem voltam benne biztos, hogy mindenki megeszi. Maradt az örök befutó, a csirkemell. Ebbe a fogásba is csempésztem egy kis sütőtököt, de hogy ne vigyük túlzásba a dolgot, illetve, hogy szóhoz jussanak az ünnep egyéb hagyományos elemei, csak a köretbe került.

Hozzávalók, 6 személyre:
  • 20 dkg aszalt szilva
  • 3 kisebb alma
  • 1 evőkanál fahéj
  • 3 egész csirkemellfilé
  • 5 dkg vaj
  • 1 kis citrom leve és héja

A krumplipüréhez:
  • 1 kg krumpli
  • 1/8 sütőtök
  • 3 evőkanál tejföl
  • 2 evőkanál vaj
  • bors
  • szerecsendió

A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk. Az alma magházát kivágjuk, nagyobb darabokra vágjuk, összeforgatjuk a citrom levével és héjával. Az asztalt szilvákat ketté vágjuk. A gyümölcsöket összeforgatjuk a hússal, a sütőedénybe helyezzük. Rádaraboljuk a vajat, megszórjuk a fahéjjal és felöntjük egy ujjnyi vízzel. Ráhelyezzük a sütőedény tetejét. Ha te sima tepsiben csinálod, akkor tegyél rá alufóliát. Hideg sütőbe helyezzük, 180 fokon kb 40 percig sütjük. Ha megfőttek a hússzeletek, levesszük a tetőt és addig visszatoljuk, amíg meg nem pirul.

A krumplipüréhez a krumplit meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk, sós vízben puhára főzzük. A sütőtököt megsütjük. A krumplit és a sütőtök húsát egy tálba szedjük, összetörtjük. Hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a szerecsendiót és a borsot. Ha nem elég sós, tegyünk bele még egy kis sót is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések