Eclipse - Napfogyatkozás

WOW. Stephenie Meyer sorozatának a harmadik darabja olyan, mintha nem is ugyanaz írta volna, mint az első két részt. Gondolom azokat ilyen általános bevezetőnek szánta a szerző, hogy lássuk, kik a szereplők, mik a motivációk, ki kinek tépné ki szívesen a torkát és hasonlók. Az Eclipse elkapja a történet fonalát ott, ahol a New Moon abbahagyta, nem lassulunk vissza, túlzás nélkül állíthatom, hogy eddig ez a legjobb könyv a sorozatban. Pörögnek a dolog, több szálon futnak és a végkifejletig úgy általában fogalmunk sincs, hogy mi történik legközelebb :)
Persze, lelkizünk is közben egy jó adagot, de most a szokásos szeretem-nemszeretem kérdéskört kibővíthetjük egy érdekesebb dilemmával. Hogy mit nyerhet Bella az örökkévalósággal, azt már kiveséztük az előző kötetekben, de most megnézzük a másik oldalt is: mit lehet elveszíteni? A barátokat, a családot, a legjobb barátot - aki történetesen halálos ellensége az aranyszemű hercegnek -, és a jövőt, a fehér kerítéses házzal és a futkosó gyerekekkel... Nehéz döntés, és - ahogy Rosalie mondta - nem egy olyan döntés, amit tizennyolc évesen kellene meghozni. És ahogy a "nagy nap" egyre közelebb kerül, talán nem is olyan biztos, hogy mi a jó döntés... Aztán eljön az a pont, ahonnan nincs tovább "mi lett volna, ha"., és szembe kell nézni a következményekkel. Imádtam ezt a kötetet. :)

"The clouds I can handle. But I can't fight with an eclipse." Annyira tetszett ez a mondat, benne van minden.