Karalábélevél-saláta


Ó, te szépség, hát minek nevezzelek? Mert hogy pont az, ami. Karalábélevél-saláta. Történt ugyanis, hogy tavalyelőtt benn maradt egy karalábé az egyik ágyásban. Útban nem volt, ellenben a kertbe látogató zümmögő entitások nagyon örültek neki, hogy találtak valami ehetőt korán. Aztán magot érlelt, azt szétdobálta, és kikelt rengeteg kis karalábé. 

Átteleltek, és bár vártam, hátha lesz rajtuk "gumó" - a tavalyiakon volt -, nem lett, viszont tele vannak sok-sok mókás színű levéllel, és mennek magba. A nagy, külső levelek nagyon kemények és kesernyések, de a zsenge, új levelek nagyon finomak, enyhe karalábé ízzel.


Egy tányérnyi levelet megmostam, lecsöpögtettem, szeleteltem rá vérnarancsot, szórtam rá kecskesajtot, és már lehetett is enni. Akinek így nem elég gazdag, az egy kis olívaolajjal is meglocsolhatja. 

Ettetek már karalábé levelet?

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Hát ezt pont nekem találták ki. Éppen karalábé levél salátát kerestem, és éppen a napokban tetted fel.
Köszönet!!!

Népszerű bejegyzések