Citromos-mákos sütemény


 

Lassanként rendeződik vissza az élet, aminek az is a része, hogy heti pár alkalommal már az irodából dolgozom. Az elmúlt év tapasztalatai alapján nálunk valószínűleg ez lesz a hosszútávú berendezkedés is, de még okoskodnak rajta, hogy a pár nap mennyi is legyen pontosan. Személy szerint nagyon érdekesnek találom, hogy sok sok év után egy világjárvány kellett ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy igenis dolgoznak az emberek otthonról is, sőt, néha még többet is, mint amennyit az irodából.

Az irodai visszatéréssel együtt vissza kellett állnom arra, hogy egyszerre több napra készítek ebédet, és uzsonnát is, aminek ráadásul tartósnak, könnyen szállíthatónak kell lennie.

A citromos-mákos süti alapja egy joghurtos süteménytészta, ebbe kevertem a maradék darált mákot. Ha szeretnétek, tehettek rá cukormázat is, de szerintem így is elég édes.

Hozzávalók:

  • 1/2 bögre cukor
  • 2 evőkanál citromlé
  • 3 tojás
  • 19 dkg liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 3 evőkanál darált mák
  • 12 dkg joghurt
  • 8 dk méz
  • 1/2 bögre olaj
  • 1 teáskanál narancsvirágvíz

Robotgéppel összedolgoztam a tésztát, sütőpapírral bélelt formában 170 fokon kb 40 percet sütöttem, majd rácson hagytam kihűlni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések