Közösségi kert - Január eleje - Magleltár, 2025 tervek nagyvonalakban


Bevallom, idén se bírtam ki, hiába van annyi mag itthon a dobozokban, hogy be tudnám vetni fél Bács-Kiskun megyét, még mindig találtam benne hiányt :) Pl. az édeskömény gumót biztos meg akarom próbálni újra, és olyan magom nincs. A vadvirágokról nem is beszélve...


Ugyanakkor a nagy klaszsikusoknál visszafogtam magam, se paradicsom, se paprika nem teszi be idén a magját idén pluszban a dobozokba. Tavaly tavasszal a BFF-től kaptam egy frankó rendező dobozt, amibe szépen szét vannak fajtacsaládonként válogatva a növények - a virágok külön dobozt kaptak, illetve velük laknak a borsók és a babok is, mert azok túl nagyok ebbe a fajta dobozba-, így viszonylag könnyen átszaladtam rajta, hogy idén miket akarok az ágyásba rakni.

A januári lista rövid, ide csak jégsalátát és petrezselymet gondoltam, ezeknek jót tesz egy kis hidegsokk, illetve a jégsalátával akarom kipróbálni a zöld mulcsolást, aztán majd előremenetben mindenféle salátákkal folytatni. Benti feladat hagyományosan január elején a chilik vetése, ha érdekel, hogy hogyan csíráztatom, akkor van egy videóm róla itt. 


Februárban szerintem már elég jó a mikroklímánk ahhoz, hogy hónap második fele körül ki lehet majd szórni a sárgarépát, retket, újhagymát, cukorborsót.

Márciusban jön a benti nagyüzem a paradicsomokkal. Még nem választottam ki a konkrét fajtákat, de a tavalyi tapasztalatokból kiindulva a koktél -és közepes bogyojú fajtákkal fogok menni, mert a nagyoknak 2024-ben esélyük se volt beérni. Kintre márciusban vetem majd a céklát, folytatjuk a sort a dughagymákkal, retekkel, salátákkal. A tavaszi kifejtőborsó most kimarad, mert baromi gyorsan szokott mostanában meleg lenni, a borsónak pedig az nem igazán jó pálya. 

Rendeltem a netről filc termesztőzsákokat is, ezekbe szeretnék majd az ágyás végébe krumplit ültetni, és ha bejön, akkor nekifutnék idén a karácsonyi krumplinak is. 

Március-áprilisban fogom elkezdeni szórni a virágmagokat, hogy legyen a kerítés melletti résznek egy kis vadvirágos jellege - ha mázlink van, akkor idén nem jön majd a kaszás ember, hogy tőben elvágja mindent, mint tavaly :)

Áprilisban jönnek az őszi-téli szezonra a káposztafélék, kelbimbót, leveles kelt és karfiolt tervezek vetni, a fejes káposztáknak sajnos nincs elég hely. A karalábé idén kicsit átvert, mert azt hittem, hogy semmi sem lesz belőle, de ősszel tök jól beértek a fejek, úgyhogy idén is vetek belőle egy-egy sort.

Májusban költöznek ki majd a paradicsomok, helybe vetem az uborkát, kukoricát, tököt és bazsalikomot. Van egy speckó, öklömnyire növő sárgadinnye magom is, azt is ki fogom próbálni.

Május végével általában kinyílik a pokol kapuja, és kb szeptemberig csak locsolás-locsolás-locsolás a feladat, itt lesz majd egy olyan hét, amikor benn elkezdem előnevelni az édesköményt, és ha lekapcsolják a közép-európai légkeveréses sütőt, akkor kiteszem őket.

A terv jelenleg eddig tart, tavasszal és ősszel kap az ágyás egy jó vastag gombatrágya réteget, és keverek majd bele egy adagot a kész komposztból is, természetesen kapnak a növények a nyár folyamán bio komposztteát is - ez tavaly is nagyon bejött. Kicsi a hely, intenzív a termelés, a tápanyagutánpótlás pedig fontos.

2025-ben folytatom az ősszel elkezdett naplózást a kerti munkákról és betakarításokról. A kertben többen is kíváncsiak vagyunk, hogy vajon mennyit tud valójában termelni az ágyás, és egy egész évet szeretnénk ehhez nézni. Van egy titkos tervem arról is, hogy idén rendezzünk egy menő versenyt is a tagok között, ahol frankó díjakat is ki fogunk osztani.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések